A börtön reform pillérei Schneider módra - Kegyenc Fegyenc (Big Stan)

Rob Schneider féle útikalauz a börtönélethez. Szabályok: egy: senki nem erőszakolhat meg senkit, tehát még az erőszakért elítélteket sem – na jó, a gyerekmolesztálók kivételek –,  kettő: csak a salsa és a latin zene üvölthet, – a rapp megy a kukába –, három: a testi erőszak betiltása és a rasszizmus felszámolása a fegyházban. Akinek ez nem tetszik Nagy Stannel (Rob Schneider) gyűlik meg a baja és nem kizárt, hogy törött újakkal és kivert fogsorral végzi, hála a David Carradine féle gyorstalpaló küzdősport tréningnek és félévnyi trutyizabálásnak.  Schneider maga rendezte ezt az eszeveszett vígjátékot, ami kiválóan sikerült, újra bizonyítva (a korábbiakban Tök alsó, Tök állat), hogy ha nem Sandler árnyékában cameozik, akkor fogsorvillantó nevetést tud kicsalni nézőiből.  Stan üdülési jogokat árul, vagyis bérbe ad álomszép ingatlanokat, ahol az érdeklődők mennyei napokat tölthetnek el évente. Jól is megy minden, már több milliót felhalmozott – pedig a nyomorból indult –, amikor letartóztatják csalásért. A tárgyalás gyorsan lezajlik és az ítélet három év letöltendő fegyház, de előtte van fél éve felkészülni, mint Stohl Andrásnak. Stepfordi felesége (Jennifer Morrison) támogatásában úgy dönt, nem hagyja, hogy évikig a hátsóját átjáró háznak használják és ő legyen a dutyiban a szappantartó, ezért magukhoz költöztet egy „Csak Mester” – ki nem Chuck Norrisra asszociál? – néven futó küzdősport polihisztort (David Carradine), aki nem csak, hogy fél év alatt ronggyá veri, agyon kínozza, nyers és élő állatokkal eteti, de még büdös, bunkó és kibírhatatlan is. A börtön már ennek fényében elviselhető perspektívává válik. Hősünk bekerül, küzd és győz. A börtönreform Kazinczyja nem kímél senkit. Aki nem békés tárgyalási formát választ nézetkülönbségei tisztázása az ne is várjon mást az új, csendes diktátortól. A gonosz igazgatónak viszont más céljai vannak hősünkkel. Nos, személy szerint végig hahotáztam a filmet. Az igazán derítő poénok nem vonják maguk után a lassan divatba jött ripacskodást, ugyan a feleség szál kicsit túlzott kritika a női nem ellen, de elnézzük ezt a vadítóan sexi Jennifer Morrisonnak. A rabok szokásos elmebajai jól karikatúrázzák a bizonyos „csoportokat” és kellemesen – nem erőletetten – parodizálják akár a kemény szex éhes feketét, az éneklős-táncikálós nácit, vagy a belül poéta lelkű izompacsirtát. Engem a film bebörtönzött, másfél óra „kikapcs”-ra ideális választás.