Amikor egy őrült a matematikával operál. - Pi
Képzeld el, hogy létezik egy olyan kódnyelv, mellyel képes lehetsz megfejteni a tőzsde kaotikus struktúráját. Mellyel nemcsak, hogy megérted magát a rendszert, de képes lehetsz uralni is azt. Képzeld el, hogy e kitalált kód egy számsor, mellyel akár Isten eredeti nevét is megtudhatod, amivel több ezer éves kutatás végére tehetnél pontot mindörökre. Ha lehetséges volna, tedd fel magadnak a kérdést: mit tennél?
A Pí alkotói 60.000 dollárból készült alkotásukat több mint három millió dolláros bevételre váltották, csak Amerikában. Ez legalább olyan jó teljesítmény, mint egy lepukkadt videotékából a vörös szőnyegig evickélni magunkat. Na jó, talán annyira nem nagy szám, de mindenestre nem rossz kezdés, ha valaki első nagyjátékfilmjét dobja a piacra. Kedves történet e film létrejötte. A családtagok és közeli ismerősök száz dollárokkal járultak hozzá a produkció létrejöttéhez, majd anyuci a konyhapultnál bíbelődött a szendvicsgyártással, mialatt valaki azon fáradozott, hogy miként szerezzen egy élő agyat az egyik jelenethez. Nem jártak rosszul, ugyanis a film után minden beinvesztálónak 150 dollár ütötte a markát, illetve sok-sok puszi és vállon veregetés, hogy igen, megcsináltuk. Nem is rosszul, első filmhez képest. Aronofsky-ra jellemző auteur-i megnyilvánulások már erősen tetten érhetők a Pi-ben is, mint az úgynevezett hip-hop montázs, vagy a nem látható tárgyak hangeffektusának használata, vagy Snorricam-el felvett jelenetek. Eddigi filmjei rémisztően nyomasztó hangulatához Clint Mansell – a zeneszerzője – járult hozzá, aki a vonós hangszerek és a techno ritmus speciális harmóniáját elegyítve katartikus élményhez juttatta a nézőt. A címkiírásban legördülő pi számai, első nyolc számjegye után, már csak mátrixos összevisszaságban kapálódzik, ugyanis köze nincs a pi további számjegyeihez, akár Max-nek (Sean Gullette) a világhoz. Magányosan, elzárva keresi a választ a tőzsde rendszerének megfejtésére pusztán matematikai számításokra alapozva. Számítógépe Euclid segítségével nyughatatlanul kutat a megoldást keresve, mígnem egy férfival való fura találkozás után a héber abc-t – számra fordítva – táplálja a rendszerbe. Az eredmény egy 216 számjegyű összeg, mely megváltoztatja az életét. E számsor a Tóra szerint Isten valódi, rejtett nevét fedheti fel. Rohamosan súlyosbodó betegsége, a Wall Street-i zsarolók és egy vallási szekta üldözése és nem mellesleg egyetlen öreg barátjának halála a teljes őrületbe sodorja, akár a többi Aronofsky hőst. Ennyi dióhéjban. Nos, a történet eseménydúsan hangzik, de valójában igen statikus. A sorozatos kézgörcsök és hallucinációk, korántsem olyan erősek, mint amennyire erősnek kéne lenniük, sokadára már igen unalmas a fürdőszobai összeesés. A Pi látványtechnikailag a korhoz és a költségvetéshez mérten nálam jelest érdemel, viszont úgy érzem, olyan süppedő homokba lépett a főhős, ami valójában nem is süllyed, csak nem hagyja kilépni, a már amúgy is szerencsétlen helyzetéből. Olyan önpusztító személyt teremt a rendező, amely már a kezdetekben is ott tart, ahol a végén ácsorog. A szobájában egyedül, egy lehetséges megoldást keresve az életére. A filmmel igazából nincs nagy baj, maximum az, hogy a végén nem kétszázas pulzussal állunk fel a kanapéból, mint a többi Aronofsky filmnél.
Budget: $60.000
Opening Weekend: $31.069 (USA) £56.008 (UK)
Gross: $3.216.970 (USA) £133.538 (UK)
