Bourne film Bourne nélkül. - A Bourne hagyaték (Bourne legacy)

A Bourne filmek egyre magasabbra kapaszkodtak a Sierra Madre völgyéből – folyton növekvő bevételei is erről árulkodtak –, de minél magasabbra mászunk annál nagyobb lesz a zuhanás.

A történet egy időben játszódik a Bourne Ultimátummal. Új hősünk viszont Aaron Cross (Jeremy Renner), aki szintúgy a korábbiakban ismertetett gyógyszerprogramban vesz/vett részt, és aki meglepő módon hamarosan csatlakozik a menekülők táborához. A kritikusi tömeg azt írta ugyan, hogy Tony Gilroy – a korábbi alkotások forgatókönyvírója és a mostani rendezője – egy többé-kevésbé jól sikerült, újszerű könyvvel rukkolt elő, de valójában sablonos, karakterszegény, kapálódzó forgatókönyvet készített. A harmadik rész után a korábbi rendező Paul Greengrass és Matt Damon köszönte szépen nem kért még egy szeletet a Bourne tortából így passzolták a finomságot a falánk Jeremy Rennernek, aki még a marcipánt is kérdés nélkül betolta, úgy két másodperc gondolkodás után. Így történt, hogy végre övé lett a főszerep, ráadásul nem is akármilyen múlttal rendelkező széria spin-offjában játszhatta el a kemény fiút. Nos, a testalkat és a szúrós tekintet megvolt, puskával repülőt lőni pipa, egy kék és zöld tabi ebédre, folytatódjon a szuper katonásdi Bourne módra. Nem lett amúgy rossz, az eleje kifejezetten hangulatos. Gilroy a franchise korábbi magányosságát megtartva a hangsúlyt igen szépen áttolta a „ki is vagyok én”-ről, a „tudom, mit akarok”-ra, és ez igen dicséretes húzás. Renner azért is volt jó választás, mert egyrészt kipróbálhatta magát egy blockbuster főszerepében, másrészt pedig komolyabban vehető akcióhős Damonnál. Ugyan karaktere és annak története már csak szürke, apró kis folt a Bourne univerzumban, amire nem fecséreltek túl sok időt, – gondolom délutáni tea közben jött meg az ötlet, – de a lényeg, hogy neki tényleg elhiszem, ha leszámol egy kisebb csapat bérgyilkossal. Ami Rachel Weiszt illeti, talán egy ijedt, indokolatlanul sűrűn pislogó kismacskához emlékeztetett. Ha a riadtságot pislogásban mérnék, Rachel kisasszony már ájultan heverne. Mindemellett a történet elemei valahogy nincsenek a várható helyükön, túl hosszú az előkészítés, aztán durr-durr és a végén nincs csók, mert hirtelen valami kamu és teljesen gagyi tetőpont után a filmnek vége. A villódzó monitorok, a sok telefonbeszélgetés, a pörgős és imádnivaló zene, a motoros-autósüldözés, a lövöldözés és közelharc megvan, de valahogy mégis hiányzik. Olyan érzésünk van, mintha egy rossz házasságba csöppentünk volna bele, minden megvan, de nem jó helyen. A karakterek kibontatlanok, az úgynevezett „gonosz” az NRAG – a gyógyszergyártó és fejlesztő cég – főnöke Eric Byer (Edward Norton) egy gyors, reggel 4.15-ös esőben való futással el van intézve. Gondolnánk, hogy kemény a fickó, de a „nehéz döntéseken” kívül csak erősen néz előre.  Tény, hogy a pörgős és látványos menekülést nem hiányolhatjuk a filmben, viszont a karakterszegénység egy esetleges második részre adhat okot. Vagyis talán továbbgördítenék pirulafüggő hősünk előtörténetét és a folytatás a „fuss az életedért” mizérián túl mélyebb rétegeket is boncolgathatna az egyszerű kommandózáson kívül. Így vagy úgy a Bourne hagyaték megállja a helyét a címszereplő nélkül is, bár nem több egy sablonos akciófilmnél, melyet aligha nehéz súlyosan elrontani, viszont nem is lehet igazán megszeretni.